2006-04-27 12:40:34 óta van: 530 log bejegyzés 598 komment neki 555 feltöltött kép 0 szavazás
2010-02-04 23:24 csütörtök
„Dolce Vita” élő jazz zenés Bálint napi borvacsora
Szeretettel meghívjuk Önt és Kedvesét 2010. február 13. 18:00 órai kezdettel az Oroszlános Borvendéglőbe egy különleges Bálint napi borvacsorára. Az est folyamán élő zenével fűszerezzük Baranczó Attila chéf által a Szirmay kúria édes boraihoz komponált ételeit.
Nézze - mondtam -, a szerelem olyan, mint egy kosár, aminek csak egy füle van, fölül. A kosár nagyon nehéz, legalábbis viszonylagosan, egy ember számára, aki cipeli, szenved tőle, liheg és sír a keserves cipekedésben. Ha mind a kettő vihetné egyszerre, könnyű és kellemes teher volna a kosár, tekintettel tartalmára, mert igen kellemes csók-elemózsiával van tele, érdemes felszaladni vele akár a padlásszobába is. De úgy látszik, természetében van az az ügyetlen elrendezés, hogy csak egy füle van a kosárnak; mindig az egyik kénytelen hurcolni az egészet, s olyankor a másik vígan fütyörész, könnyedén ugrál a lihegő szerelmes mellett, esetleg el is szalad, ha nem is nagyon messze! Mihelyt azonban, akár fáradtságból, akár dacból, a soron levő leteszi a kosarat, a másik (mert öntudatlanul mégiscsak sajnálja a kosár tartalmát) rögtön felveszi, és most ő cipeli tovább, a másik fellélegzik, szerepet cserélnek. A szerelem istenien szép és mulatságos játék, de bele kell törődnünk, hogy ami benne szenvedés, azt nem lehet megosztani - mint az örömét -, azt mindig, egészben, az egyik fél kénytelen vállalni belőle, az, amelyik éppen jobban szereti a másikat, mint a másik őt; viszont nem megy másképp, ahhoz, hogy a dologból kijöhessen valami, az egyiknek okvetlenül jobban kell szeretni a másikat, mint ahogy az őt szereti, feltéve persze, hogy a kosárnak volt valaha tartalma: kölcsönös vágy és megkívánás. Ezzel a kényelmetlen és igazságtalan súlyelosztással nagyon sokáig eltarthat egy szerelem - persze a végén eljön az idő, mikor a kosár tartalma végképpen kimerülvén, egy napon a másik nem veszi fel, mikor az egyik letette. Ez esetben... a kosár ott marad az utca közepén, arra jön egy kiskutya és sarokkőnek nézi.
Van, hogy eljön az a pont, hogy egyszerűen csak szerelmes vagy valakibe.
Nem azért, mert az a valaki jó vagy rossz, nem azért, mert valamilyen.
Egyszerűen csak szereted.
És még csak azt sem jelenti, hogy onnantól fogva ásó, kapa, nagyharang.
Ahogy azt sem, hogy soha nem fogjátok megbántani egymást. Egyszerűen azt jelenti, hogy szerelmes vagy, szereted szívedből.
Néha azért, amilyen, néha pont annak ellenére.
És tudod, hogy az a valaki is szeret téged, néha azért, aki vagy, néha meg pont annak ellenére.
Az egyik rém, ami az önbizalmunkat elijeszti - a következetesség; tisztelet az elmúlt cselekedeteink és szavaink iránt, mivel mások nem juthatnak egyéb adatokhoz, hogy pályánkat kiszámítsák, és mi rettegünk attól, hogy csalódást okozzunk nekik. De miért kellene a fejed állandóan hátra fordítanod? Mert netán ellentmondanál valaminek, amit valamikor, itt vagy ott kijelentettél? A bölcsesség szabálya, hogy sose támaszkodj csak az emlékezetedre, hanem vesd alá a múltat az ezerszemű jelen ítéletének és minden napot újként élj meg... Az ostoba következetesség a kisszerű agyak mumusa. A törpe államférfiak és hittudósok imádatának tárgya. Az ilyen következetességhez egy nagy léleknek egyszerűen nem lehet köze. Akár a falra vetődő árnyékával is foglalkozhatna ilyen alapon.
Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon. Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt.
Egyszer csak megszólalt az indián: "Hallok egy tücsköt.'' ,,Az nem lehet" - mondta a barátja. "Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?!" "Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!" "Ez őrültség!" - mondta a barátja. Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt.
A barátja álla leesett. "Ez lehetetlen! Neked természetfölötti hallásod van." "Nem" - válaszolt a bennszülött -, "az én fülem semmiben sem különbözik a tiédtől.
A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban." "Ez lehetetlen, én soha nem hallanék meg egy tücsköt ekkora zajban!"
"Nem, az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked. Figyelj! Bemutatom." - Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette őket. Harmincméteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon az érme, ami leesett, nem az övék-e. "Látod már, mire gondoltam? Az egész csak azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra."
Én-én vagyok. Se több, se kevesebb.. őrült, esőben mezítláb táncolós, felhők felett repülős, mindent és mindenkit szeretős, szeretni:bátor lélek vagyok. Nem bírálok és ítélkezem, elfogadom, hogy olyan vagy amilyen, mert Te Te vagy. Örömet lelek minden szépben, elolvadok a zenében, hol izzó lávaként, hol hunyorgó parázsként. Fákat ölelgetek, állatokat szeretgetek, csodálok mindent mi él vagy élt. Téged is. Mert mersz ember lenni, vagy azért, mert nem. Mert mersz szeretni, vagy azért mert nem. Engem kevesen értenek. De aki igen, az talán már érti mit jelent szeretni...
Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.
Azt mondom, nevess,
(és még le is rajzolom
arra a fehér cetlire,
amit magam előtt
szoktam tartani,
hogy rajzolhassak neked)
de most mondd te is,
vagy ne is, - inkább sercegtesd
a papíron tollad hegyét,
és görbületébe
ültesd mosolyod;
egyszer elmúlik a fagy,
egyszer kinyílnak a szavak...
Néha túl sok az élet
túl sok a könyörgés
a kimondott szavak
a hasztalan beszéd
néha jó lenne megpihenni
valaki karjában csendben lenni
valaki illatán elbódulni
mákonyos örök álomban
valakit megtalálni
s többet fel sem ébredni
mert minek?
a további szavaknak
a további hazugságoknak
ígéreteknek
fogadkozásoknak
melyeket úgy sem tartok be
mert nem lehet betartani őket.
Néha jó lenne
ránézni valakire
s ő visszanézne -
semmi több -
néha jó lenne hinni
hogy ez eljön egyszer
néha jó lenne álmodozni
léhán, felelőtlenül
néha jó lenne
játszani az élettel
táncraperdülni vele
könnyedén, boldogan
néha jó lenne azt hinni
hogy az élet ilyen
s majd fogunk
táncolni is
néha jó lenne
hinni és remélni
néha jó lenne -
élni.
Néha jó lenne
nem ilyesmiket írni
néha jó lenne
csak sírni
csak sírni
néha jó lenne
Istentől valamit kérni
nem sokat
csak annyit:
Uram, könyörülj rajtam
s engedj élni!
Néha túl sok az élet
s mégsem hagyom abba
görcsösen élek
ragaszkodom ahhoz
ami nem is az enyém
s ami csak por a porból
s egy kis lélek
mely remél.
Néha szeretnék
melletted lenni
nem lángolni, nem égni
nem szeretni
nem térdelni előtted
és vallomást tenni
csak nézni szép szemed
érezni illatod
s hallani lélegzeted
midőn a láthatatlan lég
benned életet teremt
csak nézni...
s akkor
könnyebb lenne az élet
akkor kicsit érezném
hogy élek
akkor az ima is erővel telne
s a könyörgés igazabb lenne
Ne higgyük, hogy elegendő, ha mi magunk átérezzük és elgondoljuk mindazokat a szép és gyöngéd dolgokat, amely társunk iránt eltölt bennünket. Feltétlenül tudtára kell adnunk valamilyen formában neki is, különben nyugtalanná, bizonytalanná válik, érzelmileg fázni kezd mellettünk.
A szív az csak jelkép. Valójában nem kincseskamrája a szeretetnek. Mert a szeretet nem is hagyja bezárni magát. Szétfolyik az emberben. Amikor megsimogatom az arcodat, az ujjam begyében van. Ha Rád mosolygok, ráül a szájam szegletére, és onnan árad szét. Amikor elesel, és felemellek, erővé válik a két karomban...
Ha unokámhoz szólnék, kései, ismeretlen unokámhoz, amely majd nyomomba lép, azt mondanám, a világon , Tengri kék ege alatt csupán két dolog fontos. Az egyik az élet. A másik az álom. ... Azért fontos mindkettő, mert mindkettő elpusztíthatatlan. A világon minden elhal, felébred, megújul, elalszik. Nem lehet megérteni - de érzed, anélkül hogy értenéd. Mindenáron nem lehet álmodni; éppígy mindenáron élni sem szabad. De mindkettőhöz ragaszkodni kell, s ha helyesen cselekszel, az élet és az álom beteljesíti önmagát. A helyes cselekvés pedig semmi más, mint az, ahogyan Te helyesnek gondolod. Minden más hazugság, tévedés. Ám ha egyszer helyesnek véltél valamit, tartsál ki mellette a halálig és azon túl is. A többi nem a te dolgod. Egyetlen feladatod, hogy ne kételkedj. Higgy magadban és higgy az álmaidban.
